1. rész
Ismét megjelent, sőt terjed a madárinfluenza Magyarországon, ami elgondolkodtató tény. Elsősorban gazdasági veszteségekről és kártérítésről szólnak a hírek, és persze „nincs ok aggodalomra”: ez a kór emberre nem veszélyes. Járványok voltak, vannak és lesznek.
A valóság azonban más. Az oki tényezők, amik e tendenciát kiváltják, jelen vannak és növelik a válsághelyzetek gyakoriságát. Okunk van mérlegelni, és következtetéseket levonni. A problémakör mély, a globális okok definiálhatók, a jövő becsülhető. Hasznos, ha ezt a harangot is megkongatjuk, és bizonyára az sem véletlen, hogy a növényi alapú táplálkozásra egyre többen térnek át. Mindez nem riogatás, hanem immár realitás.
Hamarosan megjelenik Beteg táplálékaink című könyvem, ennek felhasználásával egy három részből álló kisebb cikksorozatot készítettem a téma kapcsán.
A régi-új madárinfluenza
A madárinfluenza a házibaromfi-fajok, a vadon élő, valamint egzotikus és kedvtelésből tartott madárfajok betegsége. A kórkép gyakran tünetmentesen, máskor magas lázzal, elesettséggel, légúti vagy idegrendszeri tünetekkel és hasmenéssel jár együtt az állatoknál. A légzőszervi tünetek orrfolyásban, kötőhártya-gyulladásban, tüsszögésben, krákogásban, szemgödör alatti üregek gyulladásában ölt testet. Erősebb megbetegítő képességű vírustörzsek vérzéses elváltozásokat, illetve a fejfüggelékek (taréj, lebernyeg) vizenyős duzzanatát is kiválthatja, emellett enyhe bélgyulladás, petefészek és petevezető gyulladás (gyöngytyúkoknál) és vesekárosodás is felléphet. A betegség lappangási ideje 1-3 nap.
A vadonélők és a galamb tünetmentesek
Egy-egy járvány idején a fertőzöttség kiterjedhet a vadon élő fajokra, állatkerti- és díszmadarakra (kanári, papagáj, stb.), valamint házi baromfiakra. Leggyakrabban pulyka, kacsa, gyöngytyúk, fácán, fürj és csirke fertőződhet, de előfordul hattyúk és gázlómadarak között is. (Eddig több mint 100 madárfajból izoláltak influenza vírust.) A vadon élő madarak többsége tünetmentes marad, azonban a gyengébb ellenálló-képességű egyedekben kialakulnak a klinikai tünetek. A madárinfluenza vírusra a vadkacsák és vadlibák általában kevésbé érzékenyek, így ezek a fajok tünetmentesen hordozzák és ürítik a kórokozót, de klinikai tüneteket alig mutatnak. A hattyúk ugyanakkor érzékenyebbek a vírusra, ezért a megbetegedés közöttük jóval látványosabb, és az elhullás mértéke is nagyobb. A házibaromfi-fajok szintén szenzibilisek a fertőzésre, különösen a nagyobb megbetegítő képességű vírusfajok esetén. (Ilyen a H5N1 alfaj is.) Esetükben a vírus gyors lefolyású, jelentős mértékű elhullással járó betegséget okozhat, hasonlóan az állatkerti- és díszmadarakhoz. A galamb természetes viszonyok között elvileg nem betegszik meg a madárinfluenza vírusától, de extrém esetek természetesen ebben az esetben is előfordulhatnak.
A beteg madarak alig mozognak, nem repülnek és legtöbbször a légzőszervi tünetek megjelenése előtt elhullanak. A tojáshozam a betegség idején mérhetően csökken, különösen akkor, ha a madár a tojószezon csúcsán fertőződik. A morbiditás (megbetegedés) néhány százaléktól akár 100 százalékig terjedhet, a mortalitás (elhullási arány) pedig 30-60% körül mozog.
Jobb kint, mint bent, de veszélyesebb is
A fertőzés terjesztésében a vad- és vándormadaraknak van elsődleges szerepe, amit az a tény is mutat, hogy a szabadban tartott baromfifajok influenzás betegsége sokkal gyakoribb, mint a zárt körülmények között nevelt állományoké.
A madárinfluenza nem új keletű betegség; korábban világszerte előfordult már megbetegedés kisebb-nagyobb mértékben. Régebben Észak-Amerikában jeleztek nagyobb méretű járványokat, főként pulykaállományokban, de a betegséget hazánkban is izolálták gyöngytyúk, kacsa és pulyka szervezetében. (A különféle madárinfluenza törzsek között a H5N1 altípust is kitenyésztették Magyarországon 1970 és 1985 között. Ezek azonban nem okoztak tömeges megbetegedést.)
A madarak influenzáját az A-típusú influenzavírusok idézik elő, de ezen belül bármelyik H-altípus megtelepedhet. Leggyakrabban a H5-ös és H7-es altípusok jelennek meg.
A vírussal fertőzött madarak a kórokozót testváladékaikkal és bélsarukkal nagy mennyiségben ürítik. A vándorló vízimadarak a fertőző mikrobákat az élő vizekbe is átjuttatják, ahol 1-4 hétig életképes marad a vírus. (A vadkacsák bélsarában található vírus életképességét a nedves élőhely növeli.) Az említett madarak az influenzajárványt kontinensek között is terjeszthetik, vándorlásuk során.
A védekezés érdekében az általános járványvédelmi intézkedése irányadóak, mint a zárt tartás, egyszerre történő ürítés-betelepítés, közte alapos fertőtlenítéssel, vadmadarak távoltartása, a tetemek zárt láncú ártalmatlanná tétele, ragályhordozó tárgyak megsemmisítése, stb. Az erősen fertőző törzsek bejelentési kötelezettség alá tartoznak. Klinikai tünetek észlelésekor az állományokat zárlat alá vonják, leölik, és az állatok tartózkodási helyét fertőtlenítik. A betegség észlelésének helyszínétől számított 3 kilométeres körben védőkörzetet, 10 kilométer sugarú körben pedig megfigyelési zónát létesítenek. (A madárinfluenza jelenleg nem gyógyítható állatbetegség, ezért kell a leöléses módszert alkalmazni a mielőbbi diagnózis után, emellett a víruseredet kiderítése is elsődleges fontosságú.)
Segít a szigor
A nagy fertőzőképességű madárinfluenzától való mentesítés sikerrel valósult meg például 2003-ban Hollandiában, ahol vakcinázás nélküli szigorú leölési stratégiát alkalmaztak. Az államban tapasztalt első járványos esetek helyszínéről a vírus szétterjedt, és – minden korlátozó intézkedés ellenére – 255 igazolt esetet eredményezett. Ekkor döntöttek a szigorú leöléses módszer mellett. Összesen 30,7 millió baromfit kellett leölni Hollandiában, melynek közvetlen költsége 270 millió euróra rúgott. Az eset egyrészt azt jelzi, hogy a mentesítésnek igen gyorsan és hatékonyan kell történnie, másrészt igen költséges műveletről van szó.
A legnagyobb terjesztők: a vadkacsák
Az A-típusú influenzavírusok fenntartásában a vízimadaraknak, különösen a vadkacsáknak van nagy szerepük, amelyek a genetikai anyag „módosításában”, az újabb és újabb influenzavírusok megjelenésében és fajok közötti közvetítésében vesznek részt. A kacsákban szinte minden influenza altípus megtalálható, ami újabb vírus-alfajok létrejöttét segíti, lévén, hogy a legújabb fertőzéseket két vagy több egyidejűleg jelen lévő altípus genetikai kombinálódása hozza létre.
Kacsákban a fertőzés legtöbbször tünetmentes marad, a bélre lokalizálódik, és huzamosabb időn át fennálló vírusürítéssel jár együtt. A kacsák fertőzésben betöltött kiemelt szerepe főként a vizes élőhelyre vezethető vissza, amely a vírusok átvihetőségének esélyét jelentősen növeli. Ezen kívül az emberi tevékenység, az állattartás módja, a higiéniai szempontok szem elől tévesztése, valamint egyes szegény országok életberendezkedése is közvetlenül összefüggésben van a madárinfluenza járvánnyal.
Délkelet-Ázsiában – ezen belül is Kínában – tömeges méretekben tartanak kacsákat az elárasztott rizsföldeken. A megbetegedett állatok a bélsárral a vízbe ürítik a kórokozót, így adott esetben igen nagy mennyiségű vírus kerülhet a vízbe, amely a környezetre és élővilágra veszélyt jelent.
Azonosítható a globális gócpont
Tovább súlyosbítja a helyzetet, hogy Kína szegény vidékein a kacsák élőhelyéhez közel - esetenként közvetlen környezetében - él a sertés és az ember is, amely kedvező körülményeket teremt a vírusok genetikai átrendeződéséhez, a kacsákban, egyéb madarakban, sertésekben és emberben lévő vírusok kombinációjához. (A víziszárnyas fajok mellett sok esetben a sertések közvetítő szerepe is tetten érhető, az influenzavírus eredeti természetes gazdájának mégis a víziszárnyasok, főként a kacsák tekinthetők.) Az egyes élőlényekben megtelepedő influenzavírusok széles skálán történő variálódása révén időről időre újabb vírusfajok megjelenése figyelhető meg, amelyeket a vándormadarak rendre elvisznek más, távolabbi területekre. Ez adja meg a magyarázatot arra, miért Délkelet-Ázsiából indulnak ki a kiterjedt emberi influenzajárványok.
