A B1-vitamin hiány (beri-beri) és a fehér rizs
A XIX. században egy furcsa betegség kezdett tömegesen megjelenni az európai befolyás alá került maláj államokban, Indiában és Japánban. Ez a beri-beri, amely egy súlyos ideggyulladással, lesoványodással, bénulással, izomgörcsökkel, szívelégtelenséggel, majd sok esetben halállal járó kórkép. Ma már tudjuk, hogy a betegséget egy létfontosságú vitamin, a B1-vitamin vagy tiamin hiánya okozza.
Egyoldalú táplálkozás a holland gyarmatokon és a Távol-Keleten
Különösen a szegény világban volt jellemző a beri-beri, az egyoldalú hántolt rizs fogyasztása miatt. A gyarmatosított területek börtöneiben az elítéltek 80%-a beteg volt, az általános lakosság körében 60%, a hegyek között lakóknál 30% volt az arány. Eleinte járványként kezelték, amit a gyarmatosítók terjesztenek, mivel „mindenütt ott terjedt, ahová a fehér ember betette a lábát.”
Azokon a területeken, ahol az emberek a rizs mellett más táplálékot is ettek, kevésbé terjedt a kór, azonban a fehér rizs volt a legegyszerűbben elkészíthető étel, így legtöbben szinte kizárólag ezt használták.
A szokásos „menetrend” - a valós okra rámutató orvos szavára nem figyelnek
Idővel egyes orvosok már táplálkozási eredetű betegségre gyanakodtak, és az egyoldalú étrenddel hozták összefüggésbe, bár elméletüket eleinte senki nem hallgatta meg. 1874-ben egy holland hajóorvos (Van Leent) a hajómunkások étrendjét átalakította, és a kizárólag fehér rizst tartalmazó „napi menüt” fehérjében és zsírban gazdagabb ételekkel cserélte fel. A betegség aránya ekkor 60%-ról 7%-ra esett. Bár történelmi jelentőségű ez a felismerés, mégsem hozott valódi áttörést a tudományos világban és a népesség körében. Nem először érvényesült a törvényszerűség: az úttörő kutatók, tudósok nézeteivel csak évtizedekkel később, vagy haláluk után állnak szóba. (Gondolhatunk itt a szintén ebben az időben élt francia tudós, Louis Pasteur munkásságának kezdetére – és hatalmas akadémiai vitáira - , vagy az ugyancsak XIX. századi magyar orvos, Semmelweis Ignác munkásságára.)
A japánok megoldják, a hollandok rövidre zárják a kérdést
Ugyanebben az időben a japán admiralitás igazgató orvosa (K. Takaki) szintén közelebb jutott a megoldáshoz, amikor a rizsfogyasztást nevezte meg elsődleges oknak, azonban a nitrogénbevitel alacsony mértékére gondolt fő kiváltóként. Elrendelte a fehérjebevitel növelését egyes hajókon, míg másokon a fehér rizs maradt a fő táplálék. A húst kapó tengerészek körében megszűnt a betegség, a rizst fogyasztóknál megmaradt, amely látszólag igazolta az orvos hipotézisét. A haditengerészetnél így 1887-ig nullára csökkent a betegek száma.
A holland gyarmatokon az elszegényedéssel párhuzamosan azonban a beri-beri rendre felütötte a fejét és szedte áldozatait. 1880-ban a holland kormány bizottságot küldött ki a beri-beri okainak tanulmányozására, azonban a bizottság „üres kézzel” tért vissza. A kormány - nem törődve Van Leent megfigyeléseivel és nyilván nem tudván a japán eredményekről sem - a betegséget gyógyíthatatlan fertőzésnek nyilvánította, mivel gyógyszert nem talált rá.
A fogházorvos, az új gondnok és a takarékosság
Christian Eijkman holland fogházorvos azonban a gyarmatokon maradt tovább kutatni. Megfigyelte, hogy a fogház udvarán tartott tyúkok is megbetegszenek, amely a fertőzés mellett szólt. Ugyanakkor a tyúkok meggyógyultak, amikor a fogház új gondnokot kapott, aki takarékossági megfontolásokat tartott szem előtt. A tyúkok a drágábbnak és értékesebbnek számító konyhai maradék (hántolt rizs) helyett az értéktelen „hulladékot”, azaz a rizskorpát és szemes takarmányt kapták az új gondnok utasítására, amely láthatóan a baromfiudvar lakóinak gyógyulásához vezetett.
Eijkmann rájött, hogy van valami a rizs és más szemes gabonák héjrészében, amit ő – hibásan – ellenméregnek (antiberiberi-faktornak) gondolt, amely semlegesíti a fertőző ágens toxinját. Úgy vélte, enélkül a rizs hiányos, vagy betegséget okozó élelmiszer és ez okozza a beri-berit. Romló egészségi állapota miatt azonban vissza kellett térnie Hollandiába, így egyik kollégája folytatta a vizsgálatokat.
Eijkman megfigyelését persze az akkori tudományos világ szóra sem méltatta, s csak több évtizeddel később, a tényleges ok (B1-vitamin hiány) felfedezésekor kapott fiziológiai Nobel-díjat, halála előtt egy évvel, 1929-ben.
Eközben Amerikában divat lett a teljes gabona
Itt érdemes megjegyezni, hogy eközben az Egyesült Államokban egyre nagyobb erővel haladt az 1860-as években induló egészségügyi mozgalom (akkori nevén mértékletességi reform), és sorra alakultak a reformklubok (keresztény mértékletességi társulatok), nem ritkán több száz fővel. A munka központja egy idő után Battle Creek lett (itt létesült a világ akkori legnagyobb szanatóriuma is), ahol több ezren is összejöttek az egészségügyi programokon, e célra hatalmas sátrakat állítottak fel és hosszú asztalokon egészséges ételeket kínáltak. A reform jeles képviselői vegetáriánusok voltak és a teljes értékű gabonákat (jól átsütött barna kenyeret, cipókat), dióféléket és hüvelyeseket változatos formában és előszeretettel javasolták, így e területeken nem volt jellemző a B1-vitamin hiány. A reformerek egészséges, jó teherbírású emberek voltak, a legelső mértékletességi társulat alapítója egy hajóskapitány, Joseph Bates volt, aki még nyugalomba vonulása után is energikus, példamutató életet élt. A korabeli leírások szerint az idős, nyugalmazott Bates kapitány vitalitását látva sokan egészséges életmódra tértek át.
Létezik-e a beri-beri ma?
A beri-beri ma sem ritka betegség azokon a helyeken, ahol nagy a szegénység és a hántolt rizs a fő táplálék (Pl.: Indonézia elmaradott területei). Ezen felül az alkoholizmus és az anorexia nervosa is társulhat B1-vitamin hiánnyal. Kialakulásakor eleinte fáradtság, apátia, aluszékonyság, mentális zavarok jelennek meg (koncentráció- és memória problémák), később az előrehaladott kórkép súlyos ideg- és mozgásrendszeri jelei mutatkoznak.
Érdemes szót ejteni azonban a relatív B1-vitamin hiányról, azaz a jóléti társadalmak „fehér termék”-fogyasztásáról (minőségi éhezés), amelyeknek alapja a hántolt búza és rizs. Tény, hogy ebben az esetben nem alakul ki a beri-beri a népességen belül, hiszen az étrendben szerepelnek más, B1-vitamin források (húsfélék, bab- és borsófélék, olajos magvak stb.), azonban már a 80-as évek táplálkozástudományi jelentései is jelezték, hogy a relatív B1-vitamin hiánnyal (fehér termékeken) felnövő generációk mentális, idegrendszeri kilengésekre hajlamosabbak lesznek, amely feltevés igazolódott. A rendszeres koffein- és cukorbevitel szintén csökkenti a szervezet tiaminszintjét. A teljes őrlésű gabonákat, sütő- és sörélesztőt, főzelékféléket és hüvelyeseket és olajos magvakat használóknál a szellemi, mentális fejlődés kiegyensúlyozottabb. (Nyilván más B-vitaminok is szerepet játszanak az idegrendszeri folyamatokban, a B1-vitamin mégis külön említendő itt.)
A B1-vitamin (tiamin) jellemzői
A vitaminok kutatása ma már nagy magasságokba fejlődött. A B1-vitamin vízben jól oldódó, ám hőérzékeny vegyület (barna kenyérben, főzött müzlikben csökken, csírázott gabonákban igen jelentős a mennyisége.) Szerepe van a szénhidrát-anyagcserében, az agyi és idegi funkciókban (szellemi erő), a megfelelő szívműködésben és egyes antioxidáns mechanizmusokban. Forrásai a teljes gabonák, gabonacsírák, müzlifélék, hüvelyesek, sütőélesztő (pástétomok), sörélesztő.
Zárszó
A beri-beri kialakulásának fő oka a hántolás, valamint az egyoldalú táplálkozás. Bár a kifejezett betegség a jóléti társadalmakban nem jellemző, de a B1-vitaminból sokkal jobb ellátottságra tehetünk szert a teljes értékű növényi táplálékok, magvak által. A modern élelmiszeripar ma is sokféle finomított élelmiszert gyárt, és a sütőipari termékek legnagyobb része fehér termék. A fehér rizs szintén széles körben elterjedt, a barna rizs bevitele kevésbé jellemző (nem fő olyan puhára, rágásra késztet, jellemzőbb az íze stb.).
Ugyanakkor a fejlett és fejlődő országokban is vannak mélyszegénységben élő családok, ahol az egyoldalú fehér kenyér, tészta és hántolt rizs rendszeres adása B1-vitamin hiányt alakíthat ki.
Forrás: Obál F.: Emberi test II. 833-834. o. Gondolat. Bp. 1986.
