A film új, a tanulság a régi
Újabb filmmel állítottak emléket Elvis Presley-nek. Látszólag igen messze áll az életmódkutatástól a showbusiness, a valóságban mégis közeli területek, ahol a tanulságok levonása létfontosságú. Ilyenkor illik dicsérni a nagyságot, a tehetséget, a zenei kultúrára tett mély hatást, de önáltatás volna elmenni a gyors siker hozta tipikus jellemzők mellett, amik azóta is „felfalják” az emberi életet.
Egy 42 éves férfi még igazán középkorúnak sem mondható, Elvis ekkor halt meg, pedig élhetett volna még évtizedeken át. Persze nem az első film a témában, mindegyik más-más megközelítésből, de valahogy a lényeg ugyanaz marad és a tanulságok levonása ma is emberek, családok jövőjét befolyásolhatja. Kevés kivételtől eltekintve a törvényszerűségek hasonlók a sztárok életútjában, ha a körülmények, részletek el is térnek.
Nehéz idők Amerikában
Nem könnyű időben született és nőtt fel, Amerika éppen keresi az új helyét és erősíti hatalmi pozícióját a II. világháború utáni világban, miközben sok belső ellentmondással küzd, élén a faji megkülönböztetéssel. Ezekben az évtizedekben éppen egyfajta áttörés zajlik a szemléletben és a zenei kultúrában is, és lassan-lassan a színesbőrű előadók is mikrofont kapnak a színpadon. Aki el tudja varázsolni a közönséget, az lehetőséget kap, nem véletlenül hívták Amerikát a lehetőségek hazájának. Elvis azonban főként egy olyan korosztályt kápráztatott el, amelyet eddig még senki nem tudott - a tinédzser, 13-14 éves lányokat, és ennek bizony híre ment hamar. A konzervatív amerikai családokban szigorú erkölcsi elvek uralkodtak és a jóképű és egyedi hangú énekes feltűnése és mozgása a pódiumon nem fért bele ebbe a szemléletmódba. De ahogy ez lenni szokott, a tiltás egyre nagyobb kíváncsiságot eredményezett a fiatal lányokban, ami családi perpatvarokhoz vezetett országszerte. Ebben az időben a fiatal korosztályok éppen keresték a zenei identitásukat, és Elvis megjelenése méginkább berobbantotta ezt az igényt, egyben a szabadságvágy és a fiatalkori lázadás megtestesítője is lett.
Az embereknek (úgy gondolták) a felejtés, a szórakozás, a show kell, és felfedeznek egy fiatalembert, aki egyszerre elvonhatja a figyelmet a válsághelyzetekről, hírértékül szolgálhat, szenzációt adhat és többeknek a „nagy pénzcsinálás” eszköze lehet, miközben a művész a saját álmait is megélheti. Más volt, mint a többiek, nem tucatelőadó, valahogy keveredtek benne a fehér és fekete előadók tulajdonságai (hang, énekstílus és mozdulatok terén). A hangja alapján sokan először színesbőrű előadónak képzelték el, amikor meghallották a rádióban. Ekkoriban a rhythm and blues, a country és a gospel voltak talán a legjellemzőbb zenei műfajok az Államokban. Ezekben Elvis mind tehetségesnek bizonyult, bár főként a gospel állt hozzá közel.
A gyorsan jött világsiker
Már a gimnáziumban feltűnően öltözködött, hajviselete sem volt átlagos, ezért gúnyolták, de ő vállalta a provokatív, lázadó küllemét. Később teherautó sofőrként dolgozott, majd 1954-ben egy kis híján balul elsült stúdiófelvétel végén rögtönzött örömzenélésbe kezdett társaival, ami elindította a siker útján.
Családcentrikus emberként minden vágya volt, hogy anyagi jólétet adjon a szüleinek („a ház és a cadillac”), ám vallásos édesanyja pont ebben a hajszában épült le és vált az alkohol foglyává a feljegyzések szerint - a fiú egyik nagy szembesülése talán ez az időszak. Elvis pedig a sodró ritmus rabja lett, lábai mintegy önálló entitások keltek életre, maga sem értette, hogyan, szinte leállíthatatlanul. Hamarosan (1955) megjelent a minden hájjal megkent, széles kapcsolati hálóval bíró, kétes múltú menedzser, Tom Parker, akitől szabadulni később sem lehetett, anyagilag végig sakkban tartotta a családot - tény, kétségtelenül volt érzéke az üzlethez az „ezredesnek”. Elvis szabad akart lenni, de igazán sohasem élhette ezt meg, mert azt kellett tennie, amit kérnek és várnak tőle, különösen a menedzsere és az általa kicsikart szerződések. Bár pályája végén már nagy művészi szabadságot élvezhetett, ezt kevésbé használta ki - ekkor már nem szerette a stúdiófelvételeket, a koncerteken pedig a régi dalait adta elő. Nagy tanítás ez: sokan azt gondolják, a jelentős vagyon függetlenné tesz, ám pont ez okozhatja később a legnagyobb függőségeket.
Az amerikai álom látszólag valóra vált. Elvis dalai gyorsan a Billboard lista élére ugrottak (1956), a fiatal tehetség egyszerre berobbant a köztudatba, majd elindultak a tévészereplések és a turnék, azaz Parker "pénzcsináló gépezete". Az ezredes szándékosan rájátszott, hogy tömeghisztéria uralkodjon a nézőtéren, bár később maga is majdnem bajba került emiatt. Lemezt lemez követett és Elvis a stúdióban töltötte minden idejét, bizonyítani akart. Ömlött a bevétel megszámlálhatatlanul, a felkéréseket is alig lehetett már követni. A család örömittas, ám a rendkívül gyors meggazdagodás, a pénz és a csillogás elkezdte torzítani az álmokat is, és Elvis édesanyját egyre inkább baljós gondolatok kezdték gyötörni, aggódott, hogy elveszíti fiát önmaga mellől. Ez sajnos így is történt, bár a cadillac már megvolt, nem is egy.
Katonaság, szerelem, médiafigyelem, celebsors, munkacsapda, gyász
Elvis jellegzetes mozgása, viselkedése megosztotta Amerikát, a konzervatív rétegekben ellenszenvet keltett, és a börtönnel fenyegetés után kifogták a szelet a vitorlából a besorozással (1958), ami mindig jót tett Amerikában a hírnévnek. Persze a nem túl nehéz katonaévek alatt - ezt is sikerült elintézni - az üzlet nem állt meg, a profittermelő gépezet dolgozott, és erőteljes médiaérdeklődés kísérte Elvis minden lépését, katonaként is inkább celeb szerepben maradt, állandó témája volt a fiatal koroszálynak. Meg is szokta hamar a nagy érdeklődést, mintegy fürdőzött ebben. Eközben édesanyja egyre magányosabb, elhagyatottabb lett az újonnan vásárolt gazdag, gracelandi birtokon - Elvis figyelmen kívül hagyta, hogy anyjának inkább őrá, szeretett fiára van szüksége, nem a pénzre - és depressziójából nem tudta a kiutat, az alkoholba menekülés pedig tönkretette a máját. Elvis számára élete legnagyobb megrázkódtatását jelentette az édesanyja elvesztése a katonasága végén, valószínűleg sosem tudta kiheverni és sokat küzdött az önváddal. A szakmában ezt nevezik munkacsapdának, amikor egy szeretett személy életének jobbá tétele miatt valaki több munkát vállal, majd a tevékenységek annyira lefoglalják az embert, hogy végül a kitűzött célnak éppen az ellenkezője valósul meg: a szeretett személy boldogtalan és magányos lesz.
A katonaidő alatt a szerelem is rátalált az énekesre, bár e házassága később zátonyra futott a sztár életvitele, munkába temetkezése és allűrjei miatt. Priscillában az fogta meg Elvist, hogy egyenrangú félként kezelte, nem gyerekes rajongással és volt valaki, akivel jókat tudott beszélgetni, azaz a lányban - aki ekkor még csak 14 éves - lelki társra is talált. Elvis katonasága alatt a karrierjét az ezredes tovább egyengette, a kis- és nagylemezek (válogatások a dalaiból) megjelenése nem maradt el, és karácsonykor külön felvételekkel lepte meg a rajongóit az énekes.
Új helyzet és filmek futószalagon
Elvis leszerelt (1960) és bár csak két év telt el, egy merőben más zenei miliő várta, az ő korábbi stílusa, dalai már elavultnak számítottak, az idő rohant, minden változásban volt. A sztárt ettől függetlenül hatalmas közönség várta, a hisztéria újra a tetőfokára hágott, egyfajta Elvis-mánia lett úrrá a fiatal lányokon, és immár másokon is. Parker ezredes stratégiája beváltotta a számításokat és az "elvonási tünetek" megjelentek. Elvist akarták - újra és végleg.
Elvis egy új utat kezdett járni ekkor, menedzsere tanácsára, és egy komoly vargabetűt tesz, azaz hosszú évekre (1960-67) elszipkázza őt a filmipar, és futószalagon szolgálja ki a közönséget a számára egyre unalmasabb dalokkal, alakításokkal, bár anyagilag nem jár rosszul (eleinte filmenként egymillió dollárt kap). Hollywood ad: hírnevet, vagyont, pompát, kapcsolatokat, új szerelmeket, és Hollywood elvesz: energiát, időt, egészséget, életet. Az első filmjeiből kiderül, hogy maradandó színészi alakítást nem tud nyújtani, így a sekélyesebb vonal következik: a tipikus Elvis-stílusú dalokkal tarkított, tömeggyártott romantikus filmek. A sztár, miközben pénzárcája - és nem kevésbé Parkeré is - dagadt, lelkileg kiüresedett és futó kapcsolatokba, kicsapongásba menekült, Priscilla pedig - akivel 1967-ben Las Vegasban megházasodott - elmagányosodott, ahogy korábban édesanyja is.
Ebben az időben turnék nem voltak, a filmzenék kerültek a korábbi dalok helyébe, azaz a lemezeladást a filmslágerek adták. Mindent az ezredes vezényelt és persze a filmgyári szerződések, Elvis pedig parancsot teljesített. Hollywood kipréselte az utolsó dollárt az énekesből, lehúzta róla az összes lehetséges bőrt, amit csak tudott, de mindennek van határa és az emberek - még nagy rajongói is - lassan kezdték megunni az egy kaptafára készülő zenés produkciókat.
Elkezdődik a lejtmenet - életmódbeli kilengések, pirulák
A filmgyártás évei alatt Parker ezredes tervezett módon "használta" Elvis képességeit és szisztematikusan szedte ki a pénzt saját részére is a projektekből. A filmek meghatározott időkben készültek (húsvét, nyár eleje, karácsony) és egy ideig kiszámíthatóan hozták a bevételt, nyilván építve a stabil rajongótáborra, akik nem mulasztottak el egyetlen filmet sem a mozikban. Máshol ugyanis nem találkozhattak a sztárral, különösen Amerikán kívül - ekkor már számos országban voltak "mániás" követői. Elvis egyre kedvetlenebb lett Hollywoodban, motivációja hanyatlott, és ez kilengéseket is szült. A hiányzó adrenalint máshonnan kellett megszereznie, egyes leírások szerint a nagy birtokon (Graceland) bulikra, partikra, sőt csoportos orgiákra került sor. Ezekben az években kezdte el a serkentő tabletták használatát, amelyek viszont álmatlanságot okoztak, így altatót is szedett és lassan rászokott a pirulákra. A hullámvasút tehát elindult.
Elvis ekkor (1961-64 között) lépett rá tehát arra a kényszerpályára (vagy stílszerűen csak "szerpályára"), amit előtte és utána sokan bejártak és ami tönkreteszi, végveszélybe sodorja az életet. Fékevesztett szenvedély, hangulati hullámzás, dühroham, alvászavar, felborult bioritmus, depresszió, éjszakai mulatozás, orgiák, alkohol, tudatmódosító szerek, pirulák és evési kényszer - így lehet jellemezni a későbbi mintegy 15 évét. „Aggódtam, hogy nincs jól, azonban ő állította, hogy minden rendben van. Sosem mondhattam neki, hogy vigyázzon magára, mert úgysem vigyázott. Mindig csak bizonygatta, hogy jól van.” - nyilatkozta a halála után volt felesége, Priscilla. Valóban, ekkor érkeztek az altatók, nyugtatók, antidepresszánsok és az élet apró hajszálrepedései elkezdtek tágulni, növekedni.
A mélyrepülés folytatódik
Amerika - ahogy erről már szó volt - meglehetősen nehéz évtizedeit élte, és ebben Elvisnek megvolt a maga helye és szerepe. A hatalmas ország kutatta a helyét a világban, a sztár is ezt tette. A visszatérő morális kérdés: „Ki vagy te, Elvis?” Keresné a kapaszkodókat, vizsgálná az élet mélyebb rétegeit, de a kérlelhetetlen menedzser nem engedte a „lelkizést”, a moralizálást - pénzt kellett termelni, mert a fényűzés emésztette a megszerzett vagyont, egyre több volt a lekötött program. Elvis két kézzel szórta a pénzt, nem tanulta meg kezelni, könnyen jött, könnyen ment, bár szülei másként éltek - szerényebben, boldogabban. Az édesanyja már évek óta a koporsóban feküdt, az apja szavának egyre kisebb súlya volt – Elvis a családfenntartó, a főnök, a vezető, ám többnyire vezetői képességek nélkül, egyre nagyobb életvitelbeli amplitúdóval, hullámvölgyeivel. Ő egy tehetséges, egyedi hangú énekes, egy álmodozó, egy amerikai álomra megtervezett ideál, akire jó időben és jó helyen találtak rá a világégésből épp felocsúdó kontinensen, a hidegháború és Vietnám idején. A ló egyik oldaláról a másikra esett, majd a ló elszaladt, nem volt megállás, a lehúzó spirál nem engedte el a lelket. Persze körülötte forrongott a zenei élet, nagy volt a verseny az elsőségért, a listavezetői helyért.
Politika, üzlet, merénylet az elnök ellen, hidegháború, Sinatra első kritikái (később megbékélnek), no meg a The Beatles feltűnése és vihargyors „hatalomátvétele” (az ún. angol invázió jegyében) - szinte alig átlátható a korszak, annyi a történés. John Lennon és zenekara 1964-ben ugrik az első helyre a zenei listákon Észak-Amerikában is (ennek Elvis annyira nem örült), ők sem voltak mentesek a botrányoktól, amelybe immár a miszticizmust is belekeverték. Nekik is meggyűlt a bajuk új menedzserükkel (Allen Klein), aki később csalás miatt börtönbe is került. (Lennon 1980-ban veszítette életét 40 évesen, Elvis után 3 évvel.) Szintén említhető a másik nagy konkurencia, a The Rolling Stones (gördölő kövek = nyughatatlan emberek). Valóban álmodozók, rebellisek, nyughatatlan lelkek voltak, és a legfontosabbat, az önkontrollt sokszor elvesztették, a koncerteken és a magánéletben is.
Miközben a zenei kultúra változott a világon, Elvis egyre sekélyesebb filmeket készített, és csak "fejős tehénként" használták őt, ami feszítette a lelkét. Úgy érezte, nincs a helyén és szemei előtt veszik át a zenei listákon az első helyet az angol újdonsült sztárok, a "gombafejűek". Bár 1964-ben még nagyot szólt a Viva Las Vegas című filmje, amely a mozikban kasszasikert hozott, ám a kislemezek lefelé ívelő pályára kerültek. Ebben az időben vette feleségül Priscillát, bár érzelmileg, lelkileg valószínűleg nem volt kész erre a hosszú távú kapcsolatra, nem is beszélve az életviteléről, futó kapcsolatairól. Nyilván a lelke mélyén stabilitást, egyensúlyt keresett. A rajongók persze mit sem tudtak a kilengésekkel teli magánéletéről (csak halála előtt nem sokkal szivárogatták ki volt testőrei), a rajongók szemében Elvis Presley a mintapolgár, a hős katona, a családcentrikus ember, a jó apa és férj, a tehetséges művész - a megtestesült férfiideál.
A nagy visszatérés, és a még nagyobb hiba
Parker látta az üzlet hanyatlását és újabb lépésre szánta el magát: a filmezéssel felhagynak és Elvist ismét személyesen a közönség elé állítja, különböző díszletek előtt, akár örömzenélésről, akár showműsorról van szó, és ez nagy sikert aratott (1968). Las Vegast szemelték ki központjuknak, ahol korábban - az idősebb hallgatóság miatt - nagy bukás volt Elvis "ugrabugrálása" a színpadon, most azonban hisztérikus sikert hozott és komoly, hosszú távú szerződést (International Hotel). Hatalmas zenei kíséret, nagy pompa, fehér ruha, gyöngysorok, kiforrott küllem és stílus, érett hang és ünneplő milliomosok - így lehetne jellemezni ezt az öt évet. Elvis ereje teljében volt, 10-12 év után megtalálta egyéniségét, hangja tökéletesen beérett az énekléshez (balladákhoz is). Idolt faragott belőle a menedzser és tömegek akarták látni, érinteni. Ugyanakkor - a felszínes filmek után - Parker ismét hibázik: Elvist a hollywood-i éveket követően nem hagyta szárnyalni. Újra belekényszerítette egy kalodába - ezúttal a pályája csúcsán -, miközben az énekes szeretett volna turnézni, utazni, világot látni, szabadon és függetlenül létezni. Megnyirbálták a szabadságát, jóllehet Elvis látta, az egész világon várják őt, de a kötött szerződést ismét egy mókuskeréknek élte meg. Vigaszt jelentettek persze a cégbe áramló dollármilliók és a saját érdekeit szem előtt tartó Parker továbbra is préselte ki a milliókat a közös munkából, amiből Elvis nem tudott kiszállni, hiszen ebben az esetben hihetetlen összegeket kellett volna kifizetnie az ezredesnek. Közben már súlyproblémákkal is küzdött, és időnként elküldték egy kicsit pihenni, lefogyni (Hawaii-ra), de igazán nem tudott egyenesbe jönni az énekes, hiszen akárhova utazott, mindenhol körbevette őt a reflektorfény, az újságírók és a rajongók gyűrűje, és nehezen tudott úrrá lenni evési szokásain is.
Hollywood után tehát Elvis visszatért a szólóénekesi karrierhez, de a menedzser nem engedte Elvist nagy külföldi turnékra, személyes okok miatt (az „ezredes” illegális holland bevándorló volt). Így a tehetős külföldiek érkeztek Las Vegasba, Ausztráliából, Európából, Japánból. Az első idők Elvis számára megújulást hoztak és újra lubickolt a hangos sikerben, ami annyira hiányzott neki Hollywoodban, ekkor gyógyszereket sem szedett. Eleinte úgy érezte, feltöltődött szellemileg és testileg, ám ez nem tartott sokáig. Az ezredes persze büszkén, hátradőlve a székében számolta a bankókat, hiszen heti 125 ezer dollárt kerestek, plusz teljes, fényűző ellátás - újra minden reményteljesnek tűnt. A fellépések szünetében folyt a stúdiómunka és érkeztek a kislemezek, ám ezeket lekörözték a Beatles, a Rolling Stones és a David Bowie albumok.
Maradtak a személyes fellépések, amelyeknek nagy varázsa volt, a hisztéria nem szűnt még mindig. 1971-ben turnék, teltházas fellépések, platinalemez, sikersorozat, és ekkor találkozik a Fehér Házban Nixon elnökkel is.
1972-ben Priscilla bejelentette, hogy el akar válni. Ez az a pont, amikor - édasanyja halála után ismét - mélypontra került Elvis lelki élete. Koncertjeit immár műholdon keresztül százmilliók láthatták (Havaii-n adott koncertjét egymilliárdan követték szerte a világon), mégis a siker és pompa mögött ott volt a lélek magánya, a depresszió, a hiányállapot, és - bár hatalmas összegeket keresett -, a lelkében mégis ürességet érzett. Kicsúszott a kezéből minden, amire vágyott, és hiába vett volna újabb "házat és cadillac-et", az anyukája, a felesége és a gyereke nem volt már mellette. "Mit ér az ember, ha az egész világot megnyeri is, de lelkében kárt vall?" - szól az újszövetségi kérdés. Végül a sok pirula jól ismert következményei, valamint a viselkedési kényszerek is megjelentek: a vásárlási függőség, az emelkedő szerhasználat, a kényszeres evés, az indulatkitörések, máskor az apátia és az aluszékonyság. A nappali élénkítők és éjjeli altatók kikészítették a szervezetét és többféle hatóanyagot is használt.
A turnék mellett persze teljesítenie kellett a szerződését Las Vegasban is, de életereje fogyni kezdett. 1973-ban egy fellépése után szívleállása volt, újra kellett éleszteni őt, mert egyik gyógyszeréből többet vett be. Ebben az évben többet volt ágyban és kórházi kezelésre is szorult. A 182 cm magas híresség fiatalon 77 kilót nyomott, most legalább 15 kilogrammal volt nagyobb a súlya, amely csak emelkedett. Állandóan aludni akart, nehezen kelt fel, szeszélyessé, kiszámíthatatlanná vált, a válása után pedig még egy pénzügyi pert is a nyakába akasztott Priscilla, amit a nő meg is nyert, nem segítve ezzel Elvis hírnevén és lelkiállapotán.
Elgyengült akarat, jojó-effektus, függőségek, növekvő elvárások és újabb turnék
A tehetséggel párosuló megnyerő küllem, a nárcizmus és az arra épülő bombaüzlet köre lassan bezárul: az amerikai álom látszólag valóra válik, az álmodó azonban fiatalon leépül, és a szeretett édesanya, akiért az álom eredetileg megszületett, már korábban belerokkan a folyamatos aggódásba és stresszbe, a szintén magányos feleség pedig beadja a válókeresetet. Totális kontraszelekció - akikre a szisztéma épült, a leghamarabb tönkrementek. Elvis páratlanul sikeres és gazdag lett, ám magányos maradt - nem az első és nem az utolsó eset a csillogás világában. 1974-ben a magánéleti válsága egyre mélyült, gyógyszerhasználata emelkedett, súlya tovább nőtt. Elvis mindig igényes volt a küllemére, minden részletet alaposan megtervezett (frizura, ruházat, később díszek, sálak, ékszerek), most mégis szégyenkeznie kellett. Alig elhordozható lelki terhet jelentett számára a kinézete, kiégett arca, tekintete, bár a hangja a régi volt, és a közönségnek ez számított. Időnként erős diétába kezdett, majd jöttek a falásrohamok és a hízás, a lelkiismeretfurdalás, a dührohamokkal párosuló tehetetlenség érzés. Persze díszes ruhákkal, széles övekkel, ékszerekkel és jól megkoreografált produkciókkal, fényhatásokkal egy határig mindez elfedhető, a figyelem jól elterelhető. Nyilván a feltétlen rajongók Elvisben igyekeztek a mintát látni mindvégig, bár az újságírók, ismerősök, barátok érezték, hogy problémák vannak.
Ebben az állapotában az énekes évi 152 fellépést teljesített, mintegy 7 millió dollár bevétellel, előre menekült és próbált minden napot túlélni, de nyilvánvaló volt, hogy ezt sokáig nem lehet folytatni. Ezekben a hónapokban fellépést fellépés követett, Elvis "hozta" a hangját és szedte a gyógyszereket. 1975 szilvesztere szintén kasszasikert hozott és minden korábbi rekordot megdöntött: egy este alatt 800 ezer dollárt keresett. Itt azért hozzá kell tenni, hogy a sztár annyira fényűző életet élt, hogy a pénz gyorsan fogyott és az ezredes sem volt kisigényű ember.
De ez az Elvis már más volt, mint a korábbi, memóriája gyengült, a dalszövegeket elfelejtette, beszéde időnként érthetetlen volt, és bohózatba illő karatemozdulatokat végzett a színpadon (egyébként jól űzte ezt a sportot korábban), sálakat vagy ékszereket dobált a fiatal lányok soraiba, máskor hosszasan fejtegette életfilozófiáját, amely kellemetlen estéket hozott a szervezők számára is. Elvis ekkor már súlyos állapotban volt, az ezredes nyilván látta a helyzetet és csak kisvárosokban engedte fellépni őt, persze itt is tömegek várták. Tablettákon élt, évente állítólag mintegy 12 ezer darabot nyelt le a különböző pirulákból. Nem hallgatható el ezen a ponton, hogy Tom Parker menedzser - látva Elvis egészségének rohamos romlását - hatalmas pénzt keresett egy üzleti manőverrel: eladta az összes lemez jogát egy vállalatnak (RCA), azaz átruházta rájuk a tulajdonjogot, amelyen az ezredes 2.225.000 dollárt keresett (plusz a turnék hasznainak 10%-át), Elvis pedig 750.000 dollárt.
Az utolsó hónapok
Hihetetlen, hogy Elvis számára a súlyos válságos élethelyzetében is tovább szervezték a turnékat, mert pénzt hoztak. Felmerül a kérdés: ki és mikor parancsol végre megálljt az ezredesnek, a rajongóknak, a pénzcsináló gépezetnek? Botrányokkal tűzdelve, de folytatták a programokat, kisebb pihenőkkel. Elvis csak serkentőszerekkel tudott egyáltalán kikelni az ágyból. Elhízott, megfáradt szervezete, eltompult tudata, ködös tekintete már korábbi énjének csak alig felismerhető mása volt, többek szerint nem szabadott volna őt ekkor már szerepeltetni. Kiégett, megöregedett ember benyomását keltette, nem egy 42 éves fiatalemberét. A dalszövegeket már papírról olvasta, amit később próbáltak kivágni a felvételekből. Az immár igen elhízott, 42 éves énekes már nem volt a régi, sármja, varázsa köddé vált, de ő Elvis maradt, a legenda. Láthatóan nem volt egészséges, az elhízáshoz és a gyógyszerekhez zöld hályog, magas vérnyomás és vesekárosodás társult, a szíve is gyengült és bélproblémái is voltak. Saját szokásainak rabjává vált, immár nem tudta uralni és kormányozni az életét. Aki szóvá tette hibás szokásait, evési kényszerét, repült a birodalomból, hasonlóan azokhoz, akik híreket szivárogtattak ki a magánéletéről (két elbocsátott testőre megkeserítette e téren az utolsó heteit). A karamellizált banánnal, ropogós baconnel és mogyoróvajjal készült szendvicsek, amelyek gyakran éjjel is a fő menüt képezték a partikon, megtették a hatásukat. Elvis egyesek szerint „szendvicset szendviccsel evett”, és 10-12 ezer kalória lehetett a napi bevitele az utolsó időkben. Koncertjein még igyekezett helytállni, erejéhez mérten, és próbált koplalni, nem sok eredménnyel. Az utolsó hónapokban élő koncertjeinek felvételét adták ki lemezeken, amikből több millió korong kelt el. Igen sokat utazott, nagy számú koncertet adott 1976-77-ben, jelentős bevételek mellett. Végül szervezete egy nap feladta a harcot, jóllehet újabb turnék voltak a láthatáron - a show-nak mennie kellett. Senki sem állította meg a folyamatot időben.
A halála utáni két évben több lemezt adtak el, mint életében összesen.
Összegzés és lezárás
Mondhatnánk, hogy egy tipikus életútat olvastunk, ahol a sikernek ára volt, mégis megrázó a történet. Elvis az első években gyorsan befutott, majd gondoskodott családjáról (ígérete szerint), ezután nagy költekezésekbe kezdett, ám a folyamat még megállítható vagy mederben tartható lett volna. Nem vette figyelembe a STOP-táblákat, amelyeket az élet elé helyezett. A katonaság után még nagyobb ambíciói voltak (édesanyja halála megrázza, első nagy válság), a filmgyártás azonban tévútnak bizonyult lelki értelemben, és a házassága is ekkor ment tönkre (második nagy válság). Kiüresedett, de visszatért nemsokára a rajongói elé, ám újabb lelki-magánéleti mélyrepülésre került sor Las Vegasban, közben az erősödő angol konkurencia mellett a végeláthatatlan amerikai turnék, a pirulák és a kontrollálhatatlan szenvedélyek, addikciók következtek (harmadik nagy válság). Mindeközben a bevételek ömlenek, az ezredes nem köt rossz szerződéseket, bár a nyereség nem kis részére igényt formál.
Talán most azt mondjuk, Elvis helyében mi megelégedtünk volna az elért eredménnyel, a hatalmas vagyonnal, és okosan visszavonulunk a maga idején, terápiákra megyünk, gyógyulunk, regenerálódunk, utazunk, világot látunk. Valóban ez bölcsebb lett volna, de a showbusiness nem ismeri a visszavonulás fogalmát, csak igen kevesen tudták ezt meglépni. Ezen felül ott volt az ezredes (aki szerencsejátékos is volt) és a sarokba szorítós játszmája, a távozásáért pedig nem voltak hajlandók a kért összeget kifizetni. Elvis bizonyos értelemben korlátok közé volt szorítva élete nagy részében, csak akkor élvezhetett némi szabadságot, amikor már súlyos beteg volt.
Elvis Presley életútjának áttekintésekor egy tehetséges férfi felemelkedését és kiégését, tragédiáját látjuk, emellett egy ravasz menedzser ténykedését. Az egész világ szeme előtt zajlott Elvis élete, jóllehet a világ nem ismerte a belső titkokat. Egyesek azt mondják, a hisztérikus rajongás kergette őt az önpusztító életmódba, mivel szeretetre, sikerre vágyott. Mások szerint a menedzsere, Parker ásta meg a sírját. Nehéz megmondani, de egy biztos: életének kormánykereke kicsúszott a kezéből az évek alatt. Az 50 évre titkosított aktákat leghamarabb 2027-ben lehet felfedni, a halálának pontos körülményeit illetően.
Sokan jártak előtte is, utána is hasonlóan, csak hogy az ismert nevek közül néhányat említsek: Robert Johnson (halála: 1938, 27 évesen), Jimi Hendrix (1960, 27 évesen), Jim Morrison (1971, 27 évesen) Janis Joplin (1970, 27 évesen), Freddie Mercury (1991, 45 évesen), Michael Jackson (2009, 50 évesen), George Michael (2016, 53 évesen), Prince (2016, 57 évesen), Avicii (2018, 28 évesen) és lehetne végeláthatatlanul sorolni a showbusiness áldozatainak neveit. A folyamat a mai napig tart, jelenleg is sztárok sokasága jár ugyanebben a - fényesnek tűnő - cipőben, abban bízva, náluk talán máshogy fog alakulni a vége, bár ennek esélye csekély, amíg a biológia és az élettan törvényei konzekvensek, stabilak.
Felhasznált forrásanyagok:
https://elvishungary.freewb.hu/
valamint a témával kapcsolatos életrajzi filmek, riportok, dokumentumok.
